Második rész – A vonat és a sínek

Te mit látsz a vonaton ébredve? Elmondom, én mit. Látom a földet a beton alatt, az embert a függöny mögött, a szörnyet az ágy alatt, a valóságot a síneken túl. A Birodalom kultúrája minden nap minden percében megpróbálja elterelni a figyelmem, mint egy bűvészmutatványos. Mi történik, ha oda nézek, ahova a bűvész nem szeretné? Meglátom a trükköt. A valóságot az illúzió mögött. Ha elég hosszan nézem, meglátom, hogy a Birodalom meztelen.

Utazz egy kicsit velem, és nézzük meg jobban a vonatot és a síneket, és a tájat, ami mellett elrobogunk. Ha hatásosan akarunk cselekedni, tisztán kell látnunk. Számomra négy kiemelkedő tényező van: olajcsúcs, klímaváltozás, kihalási hullám és túlnépesedés.

2005 őszén Sally Ericksonnal körbevonatoztuk az országot, hogy sokakkal beszélgessünk ezekről és többről is.

Egyszer eljutsz oda, hogy már nem tudod gyorsabban kiszedni a földből. Ekkor érsz a csúcsra, és innentől csak lefele vezet út. És ekkor fog bedőlni a gazdaság.

Ő Tom barátom, amint az olajról beszél, az olajcsúcsról és a gazdasági összeomlásról. Először nem értettem. Így elkezdtem olvasni, majd találkoztam több emberrel, akit többet tudtak a helyzetről.

Olajcsúcs

Az utóbbi 150 évben egy olyan társadalmat hoztunk létre, amely olajjal működik, és ez szükségszerű is volt, mert annyira hihetetlenül olcsó és energiadús anyag ez.

Beszéltem Richard Heinberggel, aki három olajcsúcsról szóló könyv szerzője.

A probléma természetesen az, hogy az olaj egy nem-megújuló erőforrás. Tehát amikor először használni kezdtük, már akkor tudhattuk, hogy valamikor ki fog fogyni.

Találkoztam az újságíró Paul Roberts-szel, aki 2004-ben írt könyvet az olajkimerülésről.

Mivel az olaj véges, előbb-utóbb nem lehet növelni a kitermelést. Általában ez akkor következik be, amikor az összes felét már kiszedtük, onnantól egyre nehezebb gyorsítani a kitermelést. Tehát ez nem azt jelenti, hogy kifogyunk, mivel még mindig jön olaj. Ha most lenne a csúcs, akkor még mindig jönne napi 82,5 millió hordó olaj. De nagyon nehéz lenne ezt napi 83,5-ra emelni.

Gerald Cecil asztrofizikus professzort is annyira megrázta az olajszituáció, hogy könyvet ír róla.

Az olajkitermelés sebessége stagnál. Napi 84 millió hordónál, ami irdatlan mennyiségnek tűnik, de ennyit használunk fel manapság. És ha a világnépesség tovább növekszik, és a gazdagság növekszik, akkor nem lesz fölös energiakapacitásunk. És ekkor az állandó kínálat és növekvő kereslet komoly problémákat okoz. Ez az olajcsúcs lényege.

Elértük már az olajcsúcsot? Sok jel szerint igen. Az új olajmezők felfedezése 1963-64-ben tetőzött. Ez nagyon rég volt, szóval nem csak néhány szerencsétlen évről van szó a felderítésben. Régóta egyre kevesebb új olajat fedezünk fel évente. Most 4 vagy 5 hordó olajat használunk minden egyes új felfedezett hordónyira. Az olajipar sokféle módon reagált, az egyik, hogy új technológiákkal próbál gyorsabban olajat találni. De még ezen hatalmas befektetések ellenére is a felfedezések üteme lassul. Ország ország után eléri a nemzeti olajcsúcsát és csökkenni kezd a kitermelése. Az USA volt az első 1970-ben, és ma 30 vagy 33 ország van túl a csúcson, így elkerülhetetlen a globális csúcs a következő években.

Senki sincs felkészülve erre.

Mire is nincs felkészülve? Mit jelent az olcsó olaj vége? Jerry Manderrel beszélve rájöttem, hogy a problémák nem évtizedekre vannak, hanem rögtön a sarkon túl.

Minden mai struktúra, városaink, közlekedésünk, élelmiszer-termelésünk, globalizált gazdaságunk, a kapitalizmus maga az egyre több és több megszerezhető erőforrásra épült. Ezek nem maradhatnak fenn, mivel végsősoron mind az olcsó energiában gyökereznek.

A defláció elkerülésére folyamatosan növelnünk kell a pénzmennyiséget, amihez folyamatosan növelnünk kell a gazdaságot, amihez folyamatosan növelnünk kell az energia és nyersanyagok kihasználását. A gazdaságunk egy olyan modellen alapul, ami vagy növekszik, vagy összeomlik. Tehát amint nem tud növekedni az olajcsúcs miatt, ez egy globális gazdasági összeomláshoz vezethet.

Ha a gazdaságunk bedől, a mezőgazdaságunk ugyanúgy. Erről Harvey Harmannal, és Richard Manninggel beszélgettem, amit ő úgy hív: "az olaj, amit megeszünk"

Sok élelmiszer a boltban 5000 km-t vagy többet utazott. Tehát nem csak a termeléséhez kell üzemanyag, hanem a szállításához és hűtéséhez, és ez egy olyan rendszer, ami nagyon erősen függ az olcsó energiától.

Ha megnézünk egy amerikai farmert 1940-ből, ő körülbelül 1 kalória fosszilis energiát használt egy kalória élelmiszer előállítására. Ma ugyanez az arány 10 kalória fosszilis energia 1 kalória élelmiszerre. Tehát a petrolkémia és a fosszilis energia beépült az élelmiszertermelésünkbe. Ha kifogyunk az olajból és gázból, ez a stratégia azonnal bedől.

Sajnos mivel olyan nagy a tét, egyre több háború lesz az olajért. Ray barátom mondta ki ezt legjobban.

Az árak természetesen elkezdenek nőni és az emberek egyre többet harcolnak érte. Az USA egészen biztosan bármely szükséges eszközzel megpróbálja elérni, hogy megszerezzen magának mindent, amit akar, és ez igencsak megnyomorít mindenki mást. Ez egy maradandó helyzet. Tudod, az olajhiány csak néhány százmillió éven belül oldódik meg, amikor majd belőlünk is olaj lesz. Hosszú idő kell ehhez.

Az olajcsúcs érdekelt. A következmények óriásiak. De ha az olajhelyzet rossz, a fölgázhelyzet még rosszabb.

300 vagy 400 évnyi fosszilis energiánk volt, és ennyi! Ez egy elképesztő történelmi fordulópont!

Klímaváltozás

Ennél is elképesztőbb, ami a cucc elégetésekor történik. A kutatók régen évszázados távlatokban beszéltek klímaváltozásról. Most évtizedekről. A következő évről. Most a mostról beszélnek. A barátaim és szomszédaim is beszélnek róla.

Megnöveltük a légkör széndioxid-tartalmát...

...ami a hősugárzást csapdába ejti a Föld légkörében, így felmelegíti azt.

A gleccserek olvadnak, maguk a jégsapkák is olvadnak.

Utálom ezt. Utálom azt érezni, hogy ezt tettük a természettel, nem beszélve mindazokról az állatokról, akik meghalnak emiatt.

El fog kezdődni, máris elkezdődött, mindenütt! Tudod te is jól.

Ijesztő.

Nagy teher.

Enyhén szólva. Az egyetlen jó dolog, amit a klímaváltozásról mondani tudok, hogy miután megértettem a helyzetet, kevesebbet aggódtam az olaj miatt.

Néhányan azt mondták és szerintem igazuk van, hogy hamarabb kifogynánk az oxigénből, mint a fosszilis energiahordozókból. Másszóval ezek égetése globális felmelegedést, és szennyezést okoz, és nem az a kérdés, mikor fogynak ki, hanem az, hogy mikorra tettük annyira tönkre a légkört, hogy már nem számít mennyi gáz van hátra.

Tessék, érted mire gondolok? Máris jobban érzed magad, ugye? Kivel beszélhetnék még a klímáról? Nem kellett messzire mennem, William Schlesinger mondta nekem:

Globálisan a CO₂-koncentrációt a késő 1800-as évekbeli kb. 280 rész per millióról ma közel 380-ra növeltük. Ez kb. 30 százalékos növekedés, és az előrejelzések szerint 2050-re 550-560 körül is lehet.

Schlesinger kollégája az ökológus Stuart Pimm ezt tette hozzá:

Erős tudományos bizonyítékok szerint ez felmelegedést okozott az utóbbi évtizedekben, és ez minden bizonnyal folytatódni is fog.

Tehát az üvegházhatású gázok sűrűsödnek, a hőmérséklet emelkedik, több árvíz, több szárazság, emelkedő tengerszint, ez már mind szerepel egy ideje a hírekben. Hogyan hat ez az élet közösségére?

A madarak korábban érkeznek meg tavasszal, a növények korábban virágoznak, a fajok életterei észak felé tolódnak. Egy nagyon erős biológiai jelzést kapunk a globális felmelegedés hatásáról.

Olyan helyeken nőnek majd növények és fák, ahol eddig nem. De erős sejtéseink szerint máshol meg egyáltalán nem fognak nőni.

Fajok kihalását figyelhetjük meg, amint nincs hova menniük a melegedő klíma elől. Egy következmény, amit különösen sokkolónak találtam:

A légköri CO₂ feloldódik a tengervízben és szénsavat képez. A légköri széndioxidváltozást ez a feloldódás tompítja, viszont eközben megváltozik az óceánok savassága, és ez ma mérhető szintű. És ezzel a planktonok nehezebben hozzák létre héjaikat, és ha a planktonok kihalnak, az a tápláléklánc legalja.

A planktonokat és korallokat nem csak a savasodás, de a felmelegedés is fenyegeti. A fitoplaktonok mennnyisége a harmadával csökkent némely északi óceánban. Ez jelentős kihatással van a hal- és rák- és madárpopulációkra.

De a veszélyek túlnőnek a tápláléklánc összeomlásán, ami önmagában is rossz. A fitoplanktonok termelik az általunk belélegzett oxigén felét. A felét. És fő CO₂-elnyelők. Ahogy a plankton kihal, még több CO₂ marad a légkörben, ami további melegedést jelent.

Ezentúl új bizonyítékok szerint a klíma rettentő gyorsan is változhat. Lassú hatások elvezethetnek egy billenőpontig, ahol a rendszer hirtelen új helyzetbe kerül. Ez történik most az óceánokban, ahol változik az Észak-atlanti áramlat, esetlegesen végzetes következményekkel. Amint Douglas Crawford-Brown kifejtette nekem:

A légkörbe rakott CO₂ elérhetett egy olyan szintet, hogy sok tudós szerint elérkezhetünk egy billenőpontig, amikor a Föld hőmérsékletét szabályozó folyamatokra túl nagy teher kerül. A klasszikus példa, hogy a túl sok megolvadt jég leállítja az Észak-atlanti áramlatot,  ami drasztikusan megváltoztatja a klímát Angliában. Olyan lesz mint most Norvégia vagy Svédország. Ha az áramlat lelassul, ekkora változásokra számíthatunk.

Ezért használom a klímaváltozás szót a globális felmelegedés helyett. Egy melegedő bolygó hőséget és aszályt jelent egy helyen, és lehűlést máshol, amit például Európa és Észak-Amerika megtapasztalhana, ha az óceáni áramlat leállna. Ennek hatása hatalmas lenne. A mezőgazdasági hatás is komoly, ezeken a területek jelenleg sok élelmiszert termelnek.

Több önerősítő folyamat is működésbe lépett. Kettő ilyen:

A jégsapkák olvadnak, és a nagy területű új nyílt víz nem veri úgy vissza a fényt, mint a jég, így sokkal több napsugarat, ezáltal hőenergiát nyel el.

Nagymennyiségű metán van az örökfagyban, és amint ez elkezd kiolvadni, a légkörbe kerül, és ez drasztikus erősödést jelent az üvegházhatásban. Ez kicsúszhat a kezünk közül, és nagyon gyorsan felmelegedhet a bolygó.

Kicsúszhat a kezünk közül. Adva, hogy legalább 70 százalékkal kellene csökkentenünk CO₂-kibocsájtásunk, adva a gazdaságot, ami vagy nő vagy bedől, és adva, hogy minden ország lázasan igyekszik lemásolni az amerikai életmódot, nehéz látni, hogyan ne csúszna ki a kezünk közül. Egy javaslatot se láttam még, ami akár közel realisztikusan foglalkozna a kérdéssel. Mint egy hógolyó esélye a pokolban.

A harcművészet edzésen, ahova jártam, egy csomóan azt hajtogatták „Mi van, ha találkozom egy igazán jó tékvandóssal vagy bokszolóval?” És a tanítónk azt mondta: „Akkor jól seggbe leszel rúgva.” Mi van, ha belefutunk egy ilyen gyorsuló felmelegedésbe? Jól seggbe leszünk rúgva.

Nagyon is elképzelhető, hogy a globális felmelegedés már kicsúszott uralmunk alól, nem számít mit teszünk, betartjuk-e Kyotót, vagy egy szteroidos Kyotót. Nem tudom hogy lesznek képesek ezt kezelni, ha nem tudták rendesen kezelni a New Orleansi katasztrófát, mi lenne ha ugyanez történne mindenütt?

Sok ütést kibírunk. A természet igen sok ütést kibír. De a globális felmelegedés egy nagyon erős ütés. És minden természeti és mezőgazdasági rendszerre, amire szükségünk van, drasztikusan fog hatni.

Fog hatni? Miről beszél? Úgy beszélünk ezen katasztrófákról, mintha elkerülhetetlen lenne? Ez nem túl sok az embereknek, hogy belegondoljanak? Apátiába és figyelemelterelésbe menekülnek? Nem ott vannak máris? Úgy érzem nem engedhetek meg magamnak kevesebbet, mint az igazságot. És meg kell kérdeznem: kik vagyunk mi? És kik leszünk ilyen igazságokkal szemben? Ha nem foglalkozunk ezekkel a dolgokkal, egy biztos:

A következő generációk nem lesznek éppen elragadtatva tőle, hogy nem vettük komolyan ezeket a rettentő fontos ügyeket.

Ami igazán hat rám, az az, hogy nem csak az emberi leszármazottainkról van szó, fajok millióit fenyegeti mostani viselkedésünk, és sokuk számára nem lesz következő generáció.

Kihalási hullám

Megöljük az összes életformát, amik életet adtak nekünk. Fekete lyukak vannak az óceánban. Néhol nincsenek halak. Mi történt a halakkal? Mi történt?

Ő a barátom, Barbara. Életét tanárként és aktivistaként töltötte, a bolygónk életéért dolgozva. A helyzet az: tudjuk mi történt. A fiam, Jack is tudja. Gyerekkora óta.

Mindenki tudja, hogy a probléma az erdőtlenítés, a folyószennyezés, a szemét, a túlnépesedés, és a bolygónk nem úgy alakult ki, hogy mindezt kibírja. Úgy értem ezen a bolygón kell élnünk, és ha elpusztítjuk, ahol élünk az problémát jelent.

Hm, elpusztítani, ahol élünk. Probléma? Mit mondanak az elemzők és tudósok?

A geológusok a földtörténeti időt a katasztrófák szerint osztják be, mikor változtak a kövületek, mikor tűnt el valami, ami ott volt korábban. Most is egy ilyen időszakban vagyunk, amit az ember okozott. A jelenlegi kihalási hullám bolygónk nagy katasztrófáival összemérhető. Jelenleg a normálisnál ezerszer gyorsabban halnak ki fajok. Az összes faj negyede, vagy akár a fele is eltűnhet a következő évszázadban.

Azt hiszem, úgy érti, ez rossz lenne. Daniel Quinn egyetérteni látszott.

Ha ez tovább folytatódik, előbb-utóbb el fog érni egy pontot, ahol a rendszer összeomlik.

Mi ez, ami folytatódik? Nem kevesebb, minthogy a Birodalom emberei bekebelezik a bolygót. Mint Kevin barátom megfogalmazta:

Az emberek elfoglalják az egész bolygót, és minden más fajt kiszorítanak.

Kiszorítanak, kivágnak és feldarabolnak, kifognak és megtisztítanak és konzerválnak. A számok alapján a civilizáció kultúrája felfalja saját otthonát.

A szárazföldek ún. elsődleges termékenységének 40 százalékát mi használjuk. Ha megnézzük mennyi zöld anyagot termel a bolygó évente, kétödötét mi használjuk. Megesszük, vagy háziállataink megeszik, fát és gyapotot használunk.

Az országban utazgatva ezt látom: utak és parkolók és áruházak. Bevetett földek és állattenyésztés. Hirdetőtáblák és adótornyok. Bulldózerekkel alakítjuk át bolygónkat. A fajok élőhelyeinek elpusztítása az elsődleges oka a kihalásuknak. Ugyanez a helyzet az óceánokkal.

Sokan úgy gondolják, hogy az óceánok hatalmasok és érintetlenek, de valójában az óceánok termékenységének harmadát felhasználjuk. A halállomány az USA partjainál mindenütt és világszerte is vészesen közel van az összeomláshoz. A kívánatos ragadozó nagyhalak többsége, sügér, kardhal stb. korábbi populációjának 10 százalékára csökkent.

10 százalékára? Talán ezért eszünk tilápiát tőkehal helyett. Tőkehal már alig van. És a tilápia mellé egy pohár iható vizet ajánlok.

A hozzáférhető édesvíznek talán a felét mi használjuk. Az egyik ok, ami miatt az utóbbi harminc évben megduplázódhatott a népesség, hogy rengeteg vizet elhasználtunk. A mezőgazdaság ma a legnagyobb vízfogyasztó az világszerte. Az USA vízhasználata annyira mereven van szabályozva hogy az eső mennyiségének változása hatalmas területek vízellátásában okozna problémákat.

A fogyasztáson és élőhelypusztításon túl, üzemanyagokkal, rovarirtókkal és gyomirtókkal és ipari vegyszerekkel, zajjal és elektromágneses hullámokkal, emberi tevékenységgel és építményekkel, a Birodalom ténylegesen is megmérgezi a bolygó minden egyes talpalatnyi területét.

Igen, az élővilág talpra fog állni abból, amit teszünk vele, de ne várj erre, millió évekre lesz hozzá szükség, rengeteg emberi generációra. Emberek billiói fognak egy biológialag szegény bolygón lakni, ha nem állítjuk le azonnal a károkozásunkat.

Daniel Quinn egy olyan hasonlatot mondott a kihalásra, ami azóta is kísért.

Olyanok vagyunk, mint egy nép, akik egy magas téglaépületben laknak. A legfelső szinten. És minden nap lemegyünk lentebbi szintekre, hogy téglákat vegyünk ki a falból és felvihessük, hogy még magasabbra építsük a tornyunk. Minden nap 200 tégla lentről. És az épület stabil, de nem akármeddig, mert az alapjait rongáljuk meg. 200 kihaló faj minden nap, évről évre, és amint népességünk növekszik, ez 400 lesz, majd 1000. És eljön a nap, amikor a rendszer összeomlik. 200 faj naponta. Ez döbbenetes.

Már könnyen túlléphettük a napi 200 téglát. És úgy látom már nincs messze az összeomlás. Ki szeretnék rohanni az épületből, mielőtt rámomlik, de hova mehetek? A Birodalom ma beteríti a bolygót. Az épület ott van mindenütt, és majdnem mindegyikünk belül van. Mindegyikünk, 6,5 milliárd ember. A legnehezebb téma a népességnövekedésről beszélni. A barátaim és szomszédaim, akikkel beszéltem, mind egyetértettek, hogy hatalmas szaporulatunk vissza fog ütni.

Túlnépesedés

Teljes sebességgel megyünk neki a bolygó eltartóképessége által állított falnak. Minden faj, ami túlnövi környezetét, nem jut tovább elég erőforráshoz.

Egyszerűen csak vége lesz, és ez lesz a megoldás? Kihalunk, mint a dinoszauruszok?

Az egyensúlyi helyzet visszafog állni. De sajnos a természet egy igen kemény tanító.

Azért mert annyira intelligensek vagyunk és nagy agyunk van, amivel láthatnánk előre ezeket a dolgokat, és felkészülhetnénk, ez még nem jelenti az, hogy fel is fogunk.

Hogyan nézzünk szembe az emberi népesség helyzetével? Beszéltem William Cattonnal, a nyugdíjas szociológia és humán-ökológia professzorral, aki Túlfutás címen írt könyvet a témáról. Catton a bolygó eltartóképességéről:

Úgy gondolom, ahogy most élünk, a világ már 1860-ban túlnépesedett volt. Ekkor alig több, mint egymilliárd ember élt, tehát ma már ezt több mint ötmilliárddal túlléptük. Túl lehet lépni az eltartóképességet, de csak ideiglenesen. Ha túllépjük, azzal kárt teszünk a környezetben, amitől függünk.

Közelebbről nézve, a népességszámok önmagukban csak egy része a teljes képnek. Mint Catton mondta, a kár a baj, amit ezek a számok okoznak. És a kár erősen függ az életmódunktól. A Föld nagyobb össztömegű hangyát tud fenntartani, mint embert. De a hangyák nem építenek hatalmas házakat maguknak, nem vezetnek autót, nem néznek TV-t, és nem ölik egymást szegényített urán lövedékekkel.

Nekünk a fejlett világban, 32-szeres a lábnyomunk a bolygón, mint az indiaiaknak. Ez a szám döbbenetes, beszélnünk kellene róla.

Ha megnézzük mennyi energiarabszolgája van fejenként az embereknek, nálunk ez 70-szer annyi, mint a bangladeshieknek. Ahelyett, hogy csak Bangladest neveznék túlnépesedettnek, ha megszorzunk minden amerikait 70-nel, kiderül, hogy mi is egy túlnépesedett országban lakunk. Így tekintve az USA 21 milliárd embert jelent, három gyermekem is 210-et ad ehhez a számhoz. Így szerintem téves a népességszámra mutatni, mint a problémák gyökere. Ez harmadik világbeli tolongó tömegek képeit idézi, míg a gazdagok életmódjának globális hatásait elhallgatjuk.

Nagy lábnyomok, egyre több láb, és egyre több láb egyre nagyobb, és ha ezek a lábak továbbgyalogolnak, egyszer szakadékba lépnek. Nem tartható fenn már sokáig. Sokféle katasztrófa csökkentheti számunk az olajkimerülés, klímaváltozás és ökológiai összeomlás közben, de a nagy populációk különösen fogékonyak a járványokra.

A mikróbáknak több közük lesz hozzá, mint az embereknek. A természeti törvények hatnak ránk, bármennyire is szeretnénk meggyőzni magunk az ellenkezőjéről. A biomassza, amit a bolygón lévő emberek alkotnak, a kórokozóknak erőforrás.

De talán lehetséges tudatosan szembenézni a helyzettel.

Amint elérünk az emberi népességszám csúcsára, bárhol is legyen ez, és én remélem hogy ez 8 milliárd lesz és nem 12, ha eljutunk oda, lesz-e elképzelésünk, hogy most mi legyen? Ha mindenütt baj van, mit tegyünk?

Valahogy ki kellene találnunk egy módot a simább landolásra, ahogy a népesség 6 milliárd fölülről 1 milliárdra csökkenhet. Ha erre elhatározzuk magunk, talán humánusabb megoldást tudunk is találni, mint ha csak az eddigieket folytatnánk.

Az emberiségnek még nem volt ilyen problémája, ez új helyzet, és súlyos, és nem beszélünk róla. És mivel nem beszélünk róla, nincs ötletünk se, hogyan lenne lehetséges egy simább landolás.

Tehát az első lépés nyíltan és őszintén beszélni erről. Enélkül a katasztrófa elkerülhetetlen. De bárhogy is nézzük...

...a globális népességünk csökkenni fog.

Ezzel kellett szembenéznem. Fajom népessége csökkenni fog. Ugyanezzel néztek szembe a grizzlimedvék is, és a vadon élő lazacok, a bálnák és hegyi gorillák. Az óriásalkák és az aranybékák is, mielőtt kihaltak volna. De nekem van egy döntési lehetőségem is. Lyle barátom szerint:

A helyzet az, hogy már voltak nagy kihalások, nagy civilizációk omlottak össze. Komplex, fejlett civilizációk. És van döntési lehetőség. Dönthetünk, hogy sikeresek akarunk-e lenni, vagy elbukni. Én a sikert választanám, és örülnék ha velem tartanál.

Mi ez a döntés? Hogy nézne ki ez a siker? Mi az elkerülhetetlen, és mi az amire tudunk hatni, hacsak ráébrednénk hatalmunkra? De a legfontosabb: miért nem ébredtünk fel máris?

Nem tudunk a Földtől függetlenül túlélni. De mi megöljük.

Úgy gondolom akkor tudunk szembenézni a valósággal, ha rádöbbenünk, hogy mennyire izolálttá és idegenné váltunk önmagunktól, a körülöttünk lévő emberektől és a természeti világtól. Amint megtapasztaljuk ezt, a normális érzelmi reakció mély gyász. Gyász a kapcsolatok elvesztése miatt.