Események

Nincsenek események

Látogatók

Ma:4
Tegnap:60
A hónapban:316
Összesen:81788

Jelenleg online

Nincs
Végjáték - Fontosság PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Derrick Jensen - fordította: Jand   
2009. április 29. szerda, 18:36
Tartalomjegyzék
Végjáték
Katasztrófa
Visszaélés
Fontosság
Pszichopatológia
Minden oldal

(Részlet Derrick Jensen: Endgame című könyvéből)

Ha a teljes emberiség eltűnne, a világ tízezer év alatt visszakerülne abba a gazdag egyensúlyi állapotba, ami tízezer évvel ezelőtt létezett. Ha a rovarok eltűnnének, a környezet káoszba dőlne.

Edward O. Wilson

 

[...] Hatalmas különbség van aközött, ahogy az őslakos emberek hosszútávú kapcsolatba léptek a tájjal, és ahogy az ExxonMobil gázfúrásokat végez. Ugyanaz a különbség, mint az örömadás és kapás egy hőn kedvelt partnerrel való szeretkezésben valamint a nemi erőszak között. [...]

Talán már hallottál a Pleisztocén Túlvadászat Hipotézisnek nevezett dologról, bár valószínűleg az harmadik szó nélkül, hogy nagyobb hitele legyen, mintha több lenne, mint egy lényegében megalapozatlan elképzelés. A Pleisztocén Túlvadászat Hipotézist, bármily sokan is megcáfolták, még mindig sokan használják aduászként, akik szeretnének abban hinni, hogy minden ember pusztító. A hipotézis akkor született, amikor Paul S. Martin felfedezte, hogy sok nagytestű emlős, mint a gyapjas mamutok, óriásfarkasok, kardfogú tigrisek, óriáslajhárok, óriáshódok, stb. körülbelül 10000 évvel ezelőtt haltak ki Észak-Amerikában. Martin ekkor (tévesen) feltette, hogy ez egybeesett az első emberek megérkezésével a kontinensre. Ezután (ismét tévesen) feltette, hogy az emberi túlvadászat miatt haltak ki ezek a fajok. Beütött néhány számot egy gépbe, lefuttatott egy szimulációt, és ennyi volt: a számítógép szerint az indiánok is pusztították a környezetüket. Ha egy számítógép mondja, akkor biztos igaz.

Egyszer, amikor egy Amerikai Indiánnal osztoztam az emelvényen, valaki a közönségből előhozta pont ezt az érvet: „Ti is pont olyan pusztítóak voltatok, mint mi vagyunk,” mondta.

Az Indián válaszolt, „Akkor miért voltak még bivalyok, amikor a te néped megérkezett?”

„A te néped is ugyanúgy folyamatában volt, hogy kiirtsa őket.”

„Akkor szörnyű lassan haladtunk ezzel, mert még harminc- és hatvanmillió között volt belőlük.” Kicsit megállt, majd folytatta. „Tudod, ez mindig így van azokkal, akik pusztítják az életet. Először teljesen figyelmen kívül hagyjátok a károkozást. Megölhetjük az összes bivalyt, amit csak akarunk – mondjátok – úgyse számít. Megölhetjük az összes vándorgalambot, nem számít. Amikor nem lehet könnyen semmibe venni károkozást, akkor letagadjátok. A csordák pont olyan nagyok, mint tavaly – mondjátok. Nehezebb vadászni rájuk, de a csordák biztosan vannak ugyanakkorák. Amikor már nem lehet letagadni, hogy pusztulás történik, akkor visszatámadjátok, akik beszélnek erről nektek. Megtámadjátok a szavahihetőségüket: Ó, ők csak Indiánok, nem tudományosak, nem tudnak semmit a populációdinamikáról. Csak környezetvédők, túl érzelmesek, és nyilvánvalóan hazudnak, hogy védelmezzenek egy földterületet. Amikor a hírhozók támadása sem működik, akkor azt magyarázzátok, hogy a kár nem is kár. Kinek is kellenek a bölények? És mit számít az, ha van néhány vegyszer minden patakban? Máris vannak vegyszerek a testedben, ha jól látom, még élsz? Kit érdekel a globális felmelegedés? Amikor nem lehet bemesélni, hogy a kár nem kár, akkor valaki másra kenitek. Az Indiánok, nem a fehérek voltak, akik túlvadászták a bivalyokat és kiirtották őket. Amikor nem lehet másra kenni, és végül muszáj beismernetek, hogy ti követték el a pusztítást, akkor arra fogjátok, hogy valaki kényszerített erre titeket. Nem öltük volna le a bivalyokat, ha az indiánok maguktól odaadták volna a földjeiket, így nem kellett volna kiéheztetni őket. Ha nem harcoltak volna a földjükért, akkor nem kellett volna irtanunk a bivalyokat. Az Indiánok bűne. És amikor nem tudjátok a pusztítást másra kenni, az utolsó menedéketek az, hogy azt mondjátok, mindenki pusztít, így nem lehet titeket felelősségre vonni. Az Indiánok is pusztították az életterüket, mondjátok, szóval természetes, hogy mi is ezt tesszük. Ez mind őrültség. Nem számít, mit mondunk, mindig van rá válaszotok, és nem számít, mit mondunk, tovább pusztítjátok otthonunk.”

Elmondani se tudom, hányszor fordult már elő előadásokon és beszélgetéseken hogy valaki – de sose egy aktivista – kijelentette nekem, hogy az emberek a természetükből adódóan pusztítóak. Amikor visszaérvelek azzal, hogy a civilizáció megérkezése előtt az Észak-Amerikai kontinens rendkívül gazdagon élő volt, a válaszuk mindig ugyanaz: „Pleisztocén Túlvadászat”. Ha megemlítem, hogy akár tényleg bekövetkezett ez, akár nem, iszonyat rég volt, és egy olyan eseményre alapozni a jelenlegi viselkedésünk védőbeszédét, ami 10000 éve még csak nem is biztos, hogy megtörtént, igencsak szánalmas, a válaszuk mindig ugyanaz: „Pleisztocén Túlvadászat”. Amikor arról beszélek, hogy szerintem obszcén dolog néhány tucat faj állítólagos kiirtását kifogásként használni az egész bolygó elpusztítására, a válaszuk mindig ugyanaz: „Pleisztocén Túlvadászat”. Ha felhívom a figyelmet a rasszizmusra, amely benne foglaltatik abban az állításban, hogy az őslakosok éppoly pusztítóak lennének, mint a civilizáltak, hacsak nekik is lett volna elég kíváncsiságuk és intelligenciájuk, hogy feltalálják a markológépet, láncfűrészt, napalmot és atomfegyvereket, a válaszuk mindig ugyanaz: „Pleisztocén Túlvadászat”.

Szeretném magam megcáfolni a Pleisztocén Túlvadászat Hipotézist, de több a témát nálam sokkal jobban ismerő tudós már megtette előttem, talán senki se olyan meggyőzően, mint Eugene S. Hunn, az Ethnobiológia Társaság elnöke, aki a vadászó-gyűjtögető közösségekről szóló kilencedik nemzetközi konferenciára írt cikkével (ezt hosszasan idézem, mert már rohadtul elegem van a „Pleisztocén Túlvadászat” értelmetlen érvére válaszolgatni):

„Pleisztocén Túlvadászat. Ez a fenevad, mint Drakula, egyszerűen nem hal meg, annak ellenére, hogy az archeológusok között széles egyetértés van bizonyítékokban, illetve bizonyítékok hiányában, ami szerint az egész nem más, mint egy megalapozatlan mese. A látszólagos egybeesés az első gyakorlott vadászok megérkezésében az Újvilági tájakra, és a megafauna körülbelül 35 jellegzetes nemzetségének eltűnése között nem elegendő ahhoz, hogy a ’Clovis embert’ vádoljuk e végzetért. A Clovis ember időbeli elsőbbségét már széleskörben elvetették, több mint 14000 évvel ezelőttről származó dél-chilei leletek alapján. Továbbá kevés átfedés van Paleo-Indián vadászati területek és a kihalt megafauna leleteinek helyszínei között. De szerintem még többet mondanak az elméleti és tapasztalati érvek, amik megcáfolják az ügyes számítógépes szimulációt, amivel megpróbálták megmagyarázni, hogyan is történhetett meg ez.

„Martin 1972-es szimulációja amiről a Science magazinba írt cikkében számolt be, nem az egyetlen kísérlet volt a ’bűntény’ virtuális rekonstruálására, és nem is a legkidolgozottabb, de a szimuláció nyilvánvalóan olyan feltételezéseket követel meg az emberi viselkedésről, amelyek legjobb esetben is valószínűtlenek. Például Martin modellje feltette, hogy: 1) a Paleo-Indián populáció duplázódik minden 20 évente; 2) ’...a viszonylagosan ártatlan zsákmányállatot hirtelen egy új, és minden tekintetben felsőbbrendű ragadozó fenyegette, egy olyan vadász, aki szívesen ölt és addig vadászott, amíg csak a zsákmány rendelkezésre állt...’; 3) ’A vadászok csak azután kényszerültek rá szükségből a növények jobb megismerésére, miután a zsákmánypopuláció kihalt’; és 4) ’...négy közül egy ember egy állati egységet (450kg) pusztít el hetente, vagy egy adott típusú biomassza átlagosan 26 százalékát egy év alatt bármely területen. A kihalás egy évtizeden belül bekövetkezik...’ Ésszerű feltevések ezek?

„A Kalahári San vadászok demográfiai vizsgálatai szerint a nomád vadászok ezen csoportjában az átlagosan a születések közötti idő négy év, ami az várt gyermekhalandósági aránnyal stabil, vagy nagyon lassan növekvő népességet eredményez évezredekig. A népességnövekedést nem az élelmiszer hiánya vagy a gyerekhordás nehézsége korlátozza.

„A vadászok, akik addig szívesen ölnek és addig vadásznak, amíg az utolsó zsákmány is el nem tűnik csak mizantróp tudósok megkínzott elméjében léteznek. Bár kérdéses, hogy milyen mértékben igazodtam  az őslakos amerikaiak a maximális fenntartható hozam jelenlegi vadgazdálkodási alapelvéhez, néprajzi bizonyítékok szerint a létfenntartási vadászat nem vérszomjat igényelt, hanem az állati viselkedés és a helyi táj kifinomult ismeretét, a nyomolvasás bonyolult művészetét, nagy türelmet, és általában a alázatot és tiszteletet a zsákmányállat előtt mint eleven lény és morális ’személy’. Martin azt hitette volna el velünk, hogy adaptív lett volna, hogy a közösség minden felnőtt férfi tagja 450kg ’állati egységet’ öl le hetente, ami 16kg-ot jelent naponta, vagy feleannyi színhús, ami körülbelül 30000 kalória személyenként naponta, 15-szöröse a napi szükségletnek. Még ha csak a 10 százalékát is fogyasztották volna el ennek, és semmi mást, a Paleo-Indiánok túl hájasak lettek volna, hogy áttotyogjanak Tierra del Fuego-ba a rendelkezésre álló idő alatt. Szóval ehelyett azt kellene hinnünk, hogy a hús több mint 90 százalékát elpazarolták. Ehhez azt kell feltennünk, hogy olyannyira különösen egyszerű ejtettek el 450kg-nyi ’állati egységet’, hogy megvetették a hús tartósítását.

„Ilyen tékozlás talán a ’méretgazdaságosság’ fogalmával működő jelenlegi ipari termelést jellemzi, de köze sincs a vadászó-gyűjtögető életmód gyakorlati valóságához. Sőt, ehelyett azt kellene várnunk, hogy a ’házi termelési mód’ működjön az önfenntartó vadászó-gyűjtögető csoportokban. Mindenki csak annyira keményen dolgozik, amennyi szükséges a családja ellátásához, és a támogassa a közösség fennmaradását. Továbbá túlnyomó néprajzi bizonyítékok szerint a gyűjtögető-vadászó gazdaságok a nemek közti munkamegosztáson alapulnak, és a szélsőséges sarkvidéki vagy szubarktikus viszonyokon kívül a nők lényegesen hozzájárulnak a táplálékszerzéshez az ehető növények begyűjtésével. A ’növények jobb megismerése’ nem csak egy éhező vadásznak utolsó mentsvára, mint ahogy Martin beállítaná, hanem minden esetben fontos összetevője a gyűjtögető-vadászó önfenntartó stratégiának.

„Végül pedig mennyire hülyének kellett volna lennie az amerikai pleisztocén megafaunának, hogy ne tanuljanak meg felismerni és elkerülni egy újfajta csúcsragadozót, mielőtt túl késő? A kontinentális megafauna olyan ádáz ragadozók jelenlétében feljődött ki, mint a kardfogú tigrisek, és a rövidarcú medvék, és így nehezen hasonlíthatóak az izolált szigeteken, mint a Galápagosz, kifejlődött naiv, ragadozókat nem felismerő állatokhoz.

„Így nem csak nincs elég hihető régészeti lelet, amik alátámasztanák a Pleisztocén Túlvadászat történetét – vagy legalább, hogy az ember néhány eseten kívül is jelentős tényező lett volna a fajok kihalásában, de teljesen ütközik mindennel, amit az antropológusok akár a jelenlegi, akár történelmi gyűjtögető-vadászó emberek valódi gyakorlati életmódjáról megtudtak.”

És most a lényeg: A „Pleisztocén Túlvadászat”-ot skandálók ritkán viszik el logikájukat a végkövetkeztetésig, ami az, hogy ha tényleg elhiszik, hogy az emberek természetüktől fogva pusztítóak (másszóval ha nem csak azért utalnak erre, hogy racionalizálják e kultúra pusztításait, és a saját tétlenségüket ezen gonoszságokkal szemben), tehát ha tényleg elhiszik hogy az ember egy „minden tekintetben felsőbbrendű ragadozó”, akik mindig is pusztították és pusztítani fogják az életterüket (és mások életterét), és ha elhiszed, hogy a civilizáltak még pusztítóbbak, mivel, hát a civilizáltak mindenben jobbak (mivel ez az emberi társadalom egy fejlett foka [és mivel a civilizáltak olyan rohadt okosak]), és ha egy kicsit is törődnek a természeti világgal, akkor el kéne tüntetni minden embert, mielőtt nem pusztul el az egész. Az ő logikájuk, nem az enyém.

***

Ez mind eszembe juttat egy történetet, amit egy börtönbeli barátom mondott. Elege volt egy rab barátjából, aki mindig azt mondogatta neki, hogy utálja a feketéket, és mennyire meg akarja őket ölni. A barátom tudta, hogy hol van egy lábszárcsont elásva a börtönudvaron. Odavitte a barátját, kiásta, a kezébe adta, majd azt mondta neki, „Elegem van a dumádból. Vagy csinálj valamit, vagy fogd be a pofád.”

A barát befogta a pofáját.

 



 
Megtargyalas (1 hozzaszolas)
Végjáték
Oct 15 2011 02:26:54
Ebben a témában a következő cikket vitatjuk meg: Végjáték

És amikor nem tudjátok a pusztítást másra kenni, az utolsó menedéketek az, hogy azt mondjátok, mindenki pusztít, így nem lehet titeket felelősségre vonni. (...) Nem számít, mit mondunk, mindig van rá válaszotok, és nem számít, mit mondunk, tovább pusztítjátok otthonunk.
Nekem erről egy saját példa jut az eszembe. A szüleim háza, ahol felnőttem, erdő szélén van, egy viszonylag nagyobb város falusias jellegű peremén. Ez az erdő gyönyörű, védett fajokban gazdag, tele van gyönyörű fenyőkkel, s a hegyről ámulatos kilátás nyílik. Az ott élők többsége azért költözött éppen arra a helyre, mert zöld, mert csendes, mert őzikéket lehet etetni a kert végéből. Aztán egyszer csak jött egy külföldi befektető, aki megvette ezt az erdős területet és lakóparkot akart rajta építeni. Hatalmas vita robbant ki a városrészen élők között. Érdekes módon az érintett terület közvetlen szomszédságában élők mind ellenezték, nagyobb hangjuk mégis azoknak volt, akiknek az életterét nem igazán érintette a beruházás - ők persze tárt karokkal fogadták ("jót tesz a városrésznek").
Egyikük azzal érvelt, hogy mit aggódok én annyira a fákért, nagyapám is kivágott párat, amikor az ő házát építette, és ez épp ugyanaz. Erre lefagytam és nem tudtam mit mondani - azon túl, hogy nem a nagyapám építette, ő készen vette a házat. De attól még az érv helytállónak tűnt. Aztán apámtól tudtam meg, hogy ez pont nagyon nem így történt.
Nagyapám azért vette meg a házat, mert csodálattal ámult a gyönyörű fenyők láttán. A szomszédos telken is volt egy, ezért azt is szerette volna megvenni, kizárólag a fa miatt. A tulaj azonban tudta ezt és jól megemelte az árat, ezért nagyapám visszalépett, így a másik fa sajnos nem úszta meg. Azon a telken viszont, amit megvett és máig a családomé, még mindig áll a fenyő, amibe ötven évvel ezelőtt nagyapám beleszeretett és két ember épphogy átéri a törzsét, ha jó hosszú karjuk van.
Az az érv, hogy apukám apukája semmivel sem különb a holland befektetőnél, aki képes lett volna ledózerolni az egész erdőt újabb néhány zsák pénzért, finoman szólva nem állja meg a helyét...
#640

Vendegkent is irhatsz, de ha tag vagy, kerlek jelentkezz be vagy regisztralj!
Beszelgess errol a cikkrol a forumban. (1 hozzaszolas)